Újra jelentkezem
/ írta: Nissa, ekkor: 2016. szeptember 2., péntek @ 23:30 |
Halihó szeptember! Ennyi volt a nyár. Szép volt, jó volt, de elmúlt. Sose voltam oda az őszért. Mindig az iskolakezdés rossz érzése járt át. Másfelől, utálom a hideget, a rosszt időt. Nem lesz annyi napsütés, ami engem borzasztóan rossz kedélyállapotba tud juttatni. Kissé furcsa érzés, hogy nincs már iskola. Ennyi év után, most itthon vagyok és állást keresek. Nem mondom, hogy olyan lelkesen teszem ezt, mert voltak már rossz gondolataim ezzel kapcsolatban. Pedig azért még nem olyan borzasztó régen keresek. Nagyon jó lenne már valami jó állás...
A programozás elhanyagolódott. Ez csakis kizárólag az én hibám. Ezzel kapcsolatban is kicsit elszontyolodtam, de nem tehetem ezt meg, ha el akarok végre valamit érni. Az én kis szívecském megint odatette magát és pátyolgatta a kis lelkem. Nem lehetek elég hálás neki mindezért. A héten volt Pesten ill. egy közeli városban állásinterjún. A pesti nem reális fizetést kínál... nem tudom mi a francot képzelnek ezek. Ebben a szakmában ekkora fizetés kész röhej. A másik városban szuper cég van. Egész pontosan japán cégről van szó. Ott nagyon jó helye lenne, meg lenne becsülve. Szóval most reménykedem, hogy felveszik oda. Az, hogy ezek után hogy lesz.... egyelőre rejtély. De nem is akarom most már tényleg ilyenen törni magam, hanem arra koncentrálni, amire kell. Ebben is segített az én szívecském. Hagytam neki üzenet, amiben leírtam, hogy mitől félek, de próbálom magam tartani és inkább azon lenni, hogy segítse őt. Erre egy napra, csütörtök lejött hozzám és aznap a 10 órai érkezésétől egészen estig a városban voltunk. Egyik helyről a másikhoz mentünk. Ettünk, ittunk finomakat. Hiába... tudja mit csinál. Mindig tudja. Nagyon jó volt, borzasztóan jól éreztem magam. Volt párszor, hogy mondtam neki, hogy na most már menjünk haza. De nem. Azt mondta, sötétedésig nem indulunk el. Így is volt. Megkérdeztem, hogy látta-e az üzenetemet. Erre azt válaszolta, hogy szerinted miért nem megyünk haza? Jajj az én drágám... úgy szeretem. Egész nap beszélgettünk és csak egymással foglalkoztunk. Ő meg csak töltötte belém az erőt, biztatott, segített. Rég voltunk már ilyen jó hangulatban. Nagyon sokszor összekaptunk és még mindig nem 100%-os a közös jövőnk, sőt... őszintén szólva nem tudnám megmondani mennyi az esélyünk. Viszont igyekszem, nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy fejlődjek és tényleg ráálltam a dologra. Innentől kezdve ez már csak rajtam múlik.
Búcsúzóul pedig egy régi zene, amit a blogolás alatt megállás nélkül hallgattam, mert egyszerűen nem tudok lekattanni róla. Imádom azt a dallamot ahogy kezdődik...olyan egyszerű, de néha a legegyszerűbb dallamok tudnak a legszebbek lenni. Olyan nyugodt tudok lenni ettől a zenétől. Ja, és amit lehagytam. Nem sokáig bírtam az előző designe-t. Muszáj volt lecserélnem. valahogy már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem az igazi, de már nem akartam több időt rászánni, ha már összedobtam. Ez a színkombináció már tetszik, ugyh így marad egy darabig.
Egy személyes blogon találtad magad. Nincs egyedi témája, mindenről írok, amihez épp kedvem támad. A blogolást nem most kezdtem, kb. 2010 körül indult az első blogom, ami 3 évig fennmaradt. Most újra itt vagyok, csak épp nem a régi kiadásban. Valószínűleg nem lesznek rendszeresek a bejegyzések. Előfordulnak majd kihagyások, de a blogolást sose másokért csináltam, hanem azért, mert nekem szükségem volt rá és imádtam. Ahogy a cím mutatja, ez az én kis kincsem, és úgy is bánok vele. Hogy miért német? Mert imádom, sokakkal ellentétben. Akkor hát nézz körül és viel Spaß! ;)
Ha szívesen töltöd az időd képnézegetéssel, ajánlom figyelmedbe a 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Vissza a blogra